Lekció: 2 Királyok 7:1-20
Textus: 2 Királyok 7:1-2
"Ekkor így szólt Elizeus: Halljátok meg az Úr igéjét! Ezt mondja az Úr: Holnap ilyenkor egy szeá finomliszt egy sekelbe, meg két szeá árpa is egy sekelbe fog kerülni Samária kapujában. Erre így válaszolt az Isten emberének az a tiszt, akinek a kezére szokott támaszkodni a király: Még ha az Úr megnyitná is az ég csatornáit, akkor sem történhetik meg ez. De ő így felelt: Majd meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle."
Nagyon érdekes, és tartalmas ószövetségi történetet hallottunk Elizeus próféta idejéből. Egy olyan időszak ez a választott nép életében, amikor nehéz idők járnak, válság van. Samária az ellenség kezében. Benhadad, Arám királya támadta meg, úgy akarta megszerezni, leigázni, hogy kiéhezteti a benn lakókat. A város népe már előtte is nehéz helyzetben volt, hisz hosszú ideje, hét éve, hogy a szárazság miatt az élelem egyre kevesebb volt. A pénz lassan értékét vesztette, az emberek bármennyit fizettek az élelemért, a szegények gyakran uzsorakölcsön felvételére kényszerültek. Így vált Isten választott népe egyre kiszolgáltatottabbá.
Amikor az elmúlt esztendőre visszatekintünk, ezt a történetet hallva hálát adhatunk, hogy mi nem kerültünk még ilyen súlyos helyzetbe. De a nehéz idők szele érezhető. Az elmúlt év legjelentősebb világeseménye a pénzügyi válság. Egy rövid bejelentéssel indult, s mindenütt azt hallottuk, hogy az amerikai bankok csődje nálunk nem érezteti majd hatását. De ma már egyre többen térnek a külföldön munkát vállalók azok közül. Sokaknak itthon is veszélybe került az exisztenciája, tömeges elbocsátásokról hallottunk és hallunk is. Talán el sem tudjuk képzelni, hogy hogyan kerülnek ki a nehéz helyzetből azok, akik egyik napról a másikra elveszítik az létbiztonságukat.
Hogyan tekintsünk az elmúlt évre? Tekinthetünk-e hálaadással mégis? Aki Isten segítségében bízik, az nem tekinthet másként. Egyéni életünkben, és gyülekezeti életünkben is elmondható, hogy tapasztaltuk Isten áldásait, hogy velünk van. S kell hogy élénken éljen bennünk az Ige és a hit is, amivel az elmúlt évben indultunk, - ha Isten orcája nem jön, akkor nincs más, ami továbbvigyen. Akkor nincs út számunkra, véget ért minden.
Ha kicsit nehézkesen is, de mindig tudtunk ujabb lépéseket tenni előre. Az elmúlt években a parókián és a templomon is végzett a gyülekezet különféle munkálatokat, javítások szépítgetések, ha csak lassan haladtunk is, de mindezek azt mutatják, hogy van miért hálát adni, és nincs ok a kétségbeesésre. De nagyon fontos az, hogy hogyan mutatjuk meg a hálánkat Isten felé. Mi reformátusok megszoktuk, hogy a legnagyobb jótetteink sokszor az épületek javítgatásában merülnek ki. Megszoktuk, hogy másra, vagy más jellegű szolgálatra nincs, vagy csak nagyon kevés esetben van szükség. Az idők azonban mást jeleznek. Isten mást tanít, különösen a válságok idején. Még tart a jólét ideje, de mondhatjuk úgy, hogy már körbe vagyunk zárva az ellenségtől. Izráel népét ellenség kényszeritette válságba, nyomorba, bennünket pedig?., az emberi kapzsiság, a gazdagság utáni vágy, a fedezet nélküli hitelek felvétele, mindegy, hogy hol történt mindez, ha ránk is veszélyt jelent. Az ilyen időszakok talán azért vannak, hogy az ember megtanulja, hogy mi az igazán fontos érték az életben, vagy visszataláljon ezekhez. Sokat hangoztatjuk az Isten és egymás iránti szeretetet, milyen nagy szükség van rá. Való igaz! De az igazi szeretet a másokról való gondoskodásban mutatkozik meg. S az ember erre igazán csak a nyomorúságos napokban tud gondolni.
Izráel királya zsákruhát ölt magára, bűnbánatot tart. De mégsem teljes ez a bűnbánat. Sokkal inkább bűnbakot keres. Elizeus csodákat tett, jót cselekedett, mégis nagyobb befolyása van a királynak. A hatalom, a tekintély, a politika képviselője, odafigyelnek rá az emberek. A csűrük, szérűk üresek, s mivel segíteni ezen nem tud, bűbakot kell találnia, vagy elterelni a figyelmet. Keresni kell valakit, akit felelőssé lehet tenni.
Mintha ma játszódó történet lenne. Mi sem azt látjuk mennyi jóval áldott meg az eltelt esztendőben az Úr. Nem látjuk, hogy mi mindenre adott erőt, hogy minden időjárási kilengés ellenére megtermett a kenyér, volt termés, vannak tartalékaink, anyagi is. Hosszú sorok álltak a bankokban, hogy Euróra váltódjon. Az emberi lélekben nagyon nagy a baj, ha még ennek ellenére sem tudunk hálát adni, hanem inkább a hibákat sorolgatjuk: drága a gyógyszer, kevés a nyugdíj, és semmire sem elég, amink van. Nagybevásárláskor kosaraink tele rakva, tartalékokat halmozunk fel, félünk az új pénznemtől, s mindenben, ami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk, hálaadás vagy igazi bűnbánattartás helyett mi is a bűnbakokat keressük, s meg is találjuk őket. A politikai csatamezőkön mindig van háború, de néha úgy tűnik mintha innen vennénk a példát, az útmutatást. Eltereljük a figyelmet a fontos és értékes dolgokról.
Elizeus azt tanácsolta, hogy ne adják fel Samária városát, mert az Úr meg fogja szabadítani őket. De a király türelmét vesztve kiált halált Elizeus fejére.
A türelmet elveszíteni nagy csapás az ember részére. Türelmetlenségünkben pedig boldogtalanoknak érezzük magunkat. Soha nem magunkba nézünk, nem megérteni akarjuk a dolgokat, nem azon gondolkodunk el, hogy vajon mi az oka annak, hogy a dolgok épp így történnek, hanem rossz tanácsadókra hallgatva türelmetlenül fordulunk el Istentől is. A bibliai türelem hosszútűrésre és bölcsességre int. Olyan tulajdonság ez, amely akkor is tart, ha úgy érezzük, hogy idegeink felmondják a szolgálatot. A szentlélek gyümölcse. Mindig csak a legrosszabbakat látni, gondolni, azokhoz csatlakozni, ez nem az Isten akarata.
Látjuk-e valamennyire a jövendőt, mint Elizeus, Isten embere, aki megtapasztalta, hogy nem az emberi erők alakítják az életet, s amit Isten akar, az mindig az emberi akarat fölött áll.
A 2 Királyok 6,15-27-ben azt látjuk, hogy emberileg tekintve a választott nép életében lehetetlennek látszik, hogy ott és akkor az éhínség idején, a legnagyobb emberi nyomorban már másnap bőség legyen. De ami embereknek lehetetlen, Istennek nem.
A királyi tisztviselő Isten hatalmát a maga elgondolása szerint ítéli meg.
"Még ha az Úr megnyitja is az ég csatornáit, akkor sem történhetik ez meg."
Csak egyetlen utat lát, hogy kenyér legyen az éhség idején. Esőnek kell esnie, hogy búza teremjen. Az ember hitetlenségében saját jónak látott megoldásait akarja Istenre kényszeríteni. Ezért csüggedünk el gyakran, ezért látjuk sokszor felnagyítva a kudarcokat, a csődöket, s nem látjuk az Úr cselekedeteit. Isten úgy adja a szabadítását ahogy nem gondoljuk.
Az arámok harci kocsik és lovak robogását hallották és fejvesztve menekültek. Isten szabadulást szerzett, és javakat is. Egy éjszaka leforgása alatt Elizeust is megmentette az ellenségtől.
Ha az elmúlt évre tekintünk, látunk-e valamit Isten csodáiból? Ha igen, akkor erre gondolva elcsitul minden zúgolódás, minden jövőtől való félelem, kétségbeesés. Minden helyzetben meg lehet látni, hogy Istennek hatalma van cselekedni az Ő elgondolása szerint. Bölcsessége velünk van, s ezt ígérete szerint nekünk is adja, a jövendőnkben is jelen lesz.
Ebben a bibliai történetben, s a mi jövendőnkben is figyelni kell még néhány emberre. Az elesettekre, az életremény-nélküliekre, a négy halálra szánt poklosra. Azokra, akiknek már semmi nem számít. Az emberi közösségből kirekesztették őket sebeik miatt. Tartalékaik nincsenek, még jobban érzik az éhséget és nyomort a válságot, mint mások. Ők az első megtapasztalói a szabadításnak, amikor átmennek az ellenség táborába. Ők látják először, hogy sehol nincs ellenség, s ami utánuk maradt, abból ehetnek, ihatnak, zsákmányolhatnak. Éheznek, megelégíttetnek, s örömhír vivőkké válnak.
Nem is gondolnánk, hogy mennyi a hasonló sorsra jutott ember, s mennyivel több lesz még. Ha Isten belenyúlt a mi életünkbe, ha a halálra ítélt állapotban, a sok elvett dolog, lehetőség közepette életünkben megtapasztaltuk a szabadítást, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat, akik mellett néha naponta el kell menni. A szabadítást hirdetni igazán az irgalmasság tetteivel lehet.
Az élet minden mozzanatában, lelki harcaiban az Úrnak kell hálát adni minden kapott áldásért. A jövendőbe vetett reménységben pedig általa megerősödni, segedelmében bízni, s akaratát cselekedni. S ő egy nap alatt is képes mindent megváltoztatni. Az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, ezer esztendő annyi, mint egy nap. Segedelmével az egy, és az ezer is áldásokat tartogat. Ebben bízzunk ma is mindnyájan! Ámen.